Vivere Militare Est III. rész

Elöljáróban annyit hogy ez a fantasy történetem harmadik része. A Diablo-játék világában játszódik, viszont nem ragaszkodom teljesen az abban történtekhez csak magához az alapcselekményhez és a főbb karakterekhez.

 Ha valaki nem ismerné a játékot annak: http://www.diablohungary.hu/hirek/diablo-i/mi-az-a-diablo-_2012-04-01

Még annyit hogy története(i)mben fellelhető káromkodás és szexuális utalás, tehát ha az ilyesmi nem fér bele neked akkor ne olvasd tovább.

Vivere Militare Est II. rész

III. fejezet Tristram

 Sellaria kelet felé lovagolt Lut Gholein felé. A lovat a falu mellett találta, ahogy megvadulva futott ide-oda. Nyilván a falu istállójából szökött meg mikor a démonok betörtek. Szerencsés állat. Másnak persze mindig van belőle. 

 A faluban talált élelemmel meg a  szarvashússal, amit vadászott elél Lut Gholeinig (már ha persze azt nem dúlják fel addig). A legnagyobb probléma azonban a víz  mert nem volt hol tárolnia. Persze egy darabig még lesznek folyók meg tavak de Lut Gholeint nem véletlenül hívják a Sivatag Ékkövének… Eszébe jutott, hogy Sathu mikor arra jártak kaktuszukból nyerte ki a folyadékot... Az emlékre sírhatnékja támadt ezért gyorsan máson kezdett gondolkodni. 

 Tristramban talált még öt nyílvesszőt így összesen már tíz volt. Nem nagy fegyver egy démon ellen, de a semminél több. 

  Nyerget nem talált ezért szőrén kellett megülnie a lovát, de ez nem okozott problémát, mert ez volt az első dolog amire Kirshu megtanította mikor visszavitte a rendjéhez. A Démonvadászok Rendjéhez. Maradék gyerekkorát, már ha maradt ott töltötte, ott vált félelmetes harcossá, ott vesztette el szüzességét és onnan távozott 20 évesen, hogy beteljesítse bosszúját. Ami sikerült is, de, most újra az az érzés kerítette hatalmába. Bosszú és gyűlölet.

   -  A démonvadász két legfontosabb társa. – okította Vartuz a Rend vezetője.

 Abban a rendben mindenkinek olyan sorsa volt, mint neki. Halott szülők és bevégzésre váró bosszúk. Miután bevégezte visszajött Sathuval Tristramban és letelepedett. Vége lett az örök viszálynak, senki nem háborúzott, nem voltak démonok, mindenki boldog volt. A Démonvadászok Rendje feloszlott, ezért nem volt hová mennie, ahogy Sathunak sem. Hiszen Sathu barbár volt a barbárok pedig Arreat hegye körül éltek ahol a Világkövet védték, a mágikus drágakövet, ami fenntartja az egyensúlyt vagy valami ilyesmi. Ott vívtak egy véres csatát Baalal a Pusztítás Urával, akit végül legyőztek, de a Világkő széttörésével járó robbanás elpusztította a barbárok többségét a többiek pedig szétszóródtak. Ez akkor volt mikor még 6-tan voltak: ő, Sathu, Sisor, Nufar, Kithar és Jurzon.

  Történetesen most is egyikükért ment Lut Gholeinbe. Meg persze a bosszúért. 

 Addig szereznie kell egy számszeríjat vagy kettőt. Ugyanis a démonvadászok hagyományos fegyvere a számszeríj volt.

  Meg a bólák és különböző robbanó csapdák. Mindet kidobta mikor vége lett a háborúnak. Hisz ki akart egyáltalán a harcra gondolni miután mind a 7 Pokol Urát megölték? Akárhogy is majd készített belőlük Lut Gholeinben mert ismert ott egy jó piromantát. 

  Ahogy ment az úton a táj körülötte egyre kopárabb és sötétebb lett.  Hát persze hisz Lut Gholeint ötven kilométeres körzetben homok vette körül. Pár pillanat múlva olyan sötét lett, hogy az orráig alig látott ezért megállította a lovát, leszállt és elővette a tűzifát, amit még reggel szedett. Felesleges félni attól, hogy  meglátják a tüzet, mert, ha vannak démonok a közelben azok már rég észrevették a szagáról és a hangokról, amiket adott. Ráadásul lassan vége az ősznek és nem akart fagyott démonétel lenni. A tűz meggyújtása nem okozott gondot. 

  A rendjében fontos lecke volt a vadonbeli életre való felkészítés, amibe beletartozott a tűzgyújtás, botanika (nehogy valaki megmérgezze magát), főzés (az egyetlen dolog amit Sellaria ki nem állhatott) meg persze a vadászat és halászat elsajátítása. Emlékezett, hogy amikor legelőször lőtt íjjal éppen eltalálta  a bokrok közt vizelő tanárát. Azt a verést sosem felejtette el. Furcsamód az emlékre felnevetett. Először azóta hogy...

Zajt hallott a bokrok közül.

Felvette a földről az íját, nyilat tett a húrra, majd felugrott helyéről és szembenézett betolakodójával.

A bokorból egy hatalmas lény ugrott elő. Mint egy hatalmas béka úgy szökkent Sellaria felé, olyan gyorsan, hogy annak még megfigyelnie se volt ideje. Még éppen időben vetődött jobbra hogy kikerülje a szörnyet. A lény majdnem beleesett a tűzbe, de még időben megállt majd megfordult, hogy újabb rohamra induljon ám ekkor egy nyílvessző fúródott a szemébe, amit egy másik követett a homlokába.

- Mindig a fejére célozzatok. - jutottak eszébe Kirshu szavai.  

Sellaria nézte, ahogy a lény elkezd valamilyen embertelen hangon óbégatni majd egy furcsa táncot lejtve a földre zuhan.

Most hogy jobban megfigyelte látta, hogy a démon fején két szarv van, hátul a farka pedig olyan, mint egy nyúlé. Ez kétségtelenül egy...

 Túlságosan belemerült a szörny tanulmányozásába és későn vette észre a mögötte osonó démont. Mikor hátrafordult elsötétült előtte a világ. 

Vivere Militare Est IV. rész