Vivere Militare Est X. rész

Elöljáróban annyit hogy ez a fantasy történetem tizedik része. A Diablo-játék világában játszódik, viszont nem ragaszkodom teljesen az abban történtekhez csak magához az alapcselekményhez és a főbb karakterekhez.
 Ha valaki nem ismerné a játékot annak: http://www.diablohungary.hu/hirek/diablo-i/mi-az-a-diablo-_2012-04-01
 Még annyit hogy története(i)mben fellelhető káromkodás és szexuális utalás, tehát ha az ilyesmi nem fér bele neked akkor ne olvasd tovább.

X. fejezet. Mennyország

 A hatalmas arannyal bevont ötszög alakú teremben mind az öt falon lévő egy-egy ablakból sugárzott be egy-egy ragyogó fénysugár, amik teljesen visszaverődtek az öt színarany székről, amik egy ötszög alakú szintén arany asztal egy-egy oldalán álltak.

Mindegyik fal, ablak, fénysugár, és szék ugyanúgy nézett ki kivéve a jelek, amik az ablakok fölé voltak vésve és az alakok, akik a székeken ültek.

- Valamit tennünk kell az ügyben. – szólalt meg egy nő földöntúli hangján az egyik lény, akinek vállai  alatt két vakítóan fehér szárny tört elő. Arcát ugyanolyan fehér csuklya fedte és egész megjelenéséből fény sugárzott. Arany övén egy kard lógott, amire cirka betűkkel véstek valamit. Ablaka fölé egy horgonyt véstek.

- Auriel, már így is túl sokat tettünk az emberi fajért és nézd meg hova jutottak. – szólt nemes hangján a mellette ülő lény, akinek szintúgy szárnyak jöttek ki vállai alatt, de azok aranyszínűek voltak arcát pedig aranymaszk fedte feje fölött pedig glória ragyogott. Öltözéke a legnemesebb aranyból készült páncél volt. Ablaka fölött kard fénylett.

-Ha az emberi faj nincs mi már mind hallottak lennénk! – vágott vissza az Aurielnek hívott nő. – Az emberi faj segített rajtunk itt az idő, hogy viszonozzuk.

-  Diablot meg tudtam volna ölni magam is! – mondta dühösen a maszkos lény.

- Aurielnek adok igazat – szólt közbe egy egyszerű hangon az Auriellel szembe ülő alak, akinek nem voltak szárnyai és sötét bőrű arcát nem takarta semmi sem. Egyszerű arany öltözetet viselt fehér köpennyel. Övén a nőhöz hasonló kard lógott. Ablaka fölé egy baglyot faragtak.

- Mégis mit akartok kezdeni? Le akarjátok vinni az Égi Sereget, hogy megküzdjön a démon szörnyeivel és ezzel újra  elkezdjük az Örök Konfliktust? – kérdezte a maszkos lény.

- Meg kell állítanunk a démonokat. Ha végeztek az emberek a világában a démonok úgyis a mennyek felé fognak nézni – mondta a sötét bőrű lény.

 -  És ha ez megtörténik, senki sem fogja tudni őket megállítani. – tette hozzá Auriel.

      A maszkos alak bosszúsan nézett a két másikra és a negyedik tag felé fordult, aki eddig nem szólt a beszélgetésbe.

  -  Ithereal, neked mi a véleményed? – kérdezte a vele szembe ülő lényt.

      Az alak, akinek két ezüst szárny állt ki a két válla alól, és akinek az arcát csuklya fedte elővette tekercsét és belepillantott.

- A tekercs szerint nem Diablo tért vissza, hanem valami gonoszabb és hatalmasabb, de a tekercs sem tudja teljesen elmagyarázni mintha olyan ősi és gonosz lenne, hogy valószínűleg ő előtte születhetett

    A harc kimeneteléről csak annyit ír, hogy az egész univerzum sorsa múlik rajta és a végeredménye minden élőlény halála lesz, kivéve persze a démonokat. – mondta Ithereal közömbös hangon majd eltette tekercsét és hallgatásba burkolózott. Ablaka fölött egy tekercs volt festve.

- Ha nem segítünk az embereken ez is fog történni – mondta Auriel majd körbenézett a többieken. A maszkos az asztalon dobolt és elmélyülten gondolkodott miközben figyelte a többieket. A sötét bőrű lény nyugodtan ült és becsukta a szemét. Ithareal pedig egyszerűen csak ült mintha nem is lennének ott a többiek. Az ötödik szék, aminek ablaka fölé mérleget véstek üres maradt.

- Nem. – mondta ki végül a maszkos alak – Nem engedem át az Égi Sereget, hogy feláldozzák magukat holmi emberekért. – mondta eltökélten.

- Imperius… - szólt a sötét bőrű.

- Nem – válaszolta az dühösen- Már így is túl sok angyal halt meg a harcokban. Ameddig lehet, elkerüljük a harcokat.

- Én lemegyek- határozott a sötét bőrű alak és fel is állt majd az ajtó felé indult.

- Tyrael – szólt utána Auriel – Én is veled megyek. Nem mehetsz egyedül. 

- Neked a reményt kell fenntartanod, de a bölcsességet el, kell vinni az embereket ha már igazságot nem, tudunk adni- nézett szomorúan az üres székre.

Mielőtt kiment volna hátranézett és egyenesen Imperiusnak címezte szavait:

- A Hősiesség Arkangyala… inkább a gyávaságé. – mondta majd kiment a teremből.